Aradi Friss Ujság, 1924. szeptember (7. évfolyam, 194-219. szám)
1924-09-01 / 194. szám
'j Ara ö 1 V·l évfolyam, 194. szám. TELEFON: 503. 1924. fi ^ A Ml HM im treum m * zn ft Ertii Bist megakadályozták a sajtót hivatása terjilítsében. Sajnálatos esemény történt tegnap az Avram Iancuünnepségekkel kapcsolatban. A három napos országos jelentőségű ünnepségre a kisebbségi sajtó is elküldötte képviselői, hogy a saját olvasóközönségének beszámolhasson ennek a kiemelkedő ünnepségnek minden fázisáról. Az Aradi Friss Újság is kiküldötte munkatársát, aki táviratilag közölte szerkesztőségünkkel, hogy a kisebbségi sajtónak nem engedték meg, hogy az ünnepség színhelyén megjelenhessen. Miután a kisebbségi sajtót hivatása gyakorlásában megakadályozták, a magyar és német lapok képviselői eltávoztak az ünnepségek helyéről. Az erre vonatkozó jelentések a következők : Baia de Cris. (Kiküldött munkatársunk távirati jelentése.) A kisebbségi Újságírók munkáját, hivatalos meghívó hiányában a katonaság megakadályozta. Qritta Ovidiu, az ünnepségek királyi biztosának és Lepad =«tu miniszter intervenciója ellenére, minden mozgást megakadályoztak és így a beszámolót lehetetlenné tették. Az összes kisebbségi lapok képviselői ezárt tudósítást nem küldhetnek. Sala de Cris. (Kiküdött munkatársunk távirati jelentése.) Váratlan momentum megakadályozta a kisebbségi lapok beszámolóját az Avram láncú ünnepségekről Tíz kisebbségi lap képviselője Aradról autón Kőrösbányára érkezett, ahol Grjtía Ovidiu királyi biztos utasítására az autóparancsnok főhadnagynál jelentkeztek, aki Gritta utasítását negligálva, a kisebbségi újsággírók tovább engedését megtagadta, az autót elrekvirálta, kijelentvén, hogy meghívó hiányában a kisebbségi hírlapíróknak semmi keresnivalójuk az ünnepségeken. Gritta Ovidiu, majd Robu János dr. aradi polgármester, meg Georgescu János belügyi vezérfelügyelő prefektus Lepadaru miniszternél interveniáltak, de az erélyes intervenció dacára a főhadnagy az autó kiszolgáltatását megtagadta. Ennek dacára a hírlapírók kötelességüket teljesíteni akarták, azonban a karhatalmi kirendeltség felsőbb utasításra megakadályozta őket a szabad mozgásban, amire a sajtó elhagyta az ünnepségek színhelyét. Az esetről a kisebbségi sajó képviselői jelentést tettek Lepadatu miniszternek, egyben bejelentve távozásukat is. Lloyd George újabb háborút jósol London. A Daily Cronicle legutóbbi számában Lloyd George a londoni konferenciáról írva kifejti, hogy az egész világon felgyülemlett az elkövetkező háború gyújtóanyaga, Németországban a megszállással elkövetett balgaságok rengeteg keserűséget halmoztak fel Talán sikerül meggátolni a katasztrófát, azonban a jóvátétel keserves terhei egyre súlyosodnak. Felveti a kérdést vajjon meddig tűrik a német munkások, hogy a jóvátételt az ő zsebükből fizessék. Aláírták a londoni megállapodásokat. London: Tegnap, 31-ikén járt le a london konferencia zárójegyzőkönyvének aláírására megszabott terminus. Az a lakás meg is történt A lapok kiemelik, hogy a londoni konferencia határozatainak különösen nagy jelentőséget kölcsönöz az a körülmény, hogy a német birodalmi gyűlés még a zárójegyzőkönyv aláírása előtt, alkotmányos formák között, a kellő szótöbbséggel megszavazta a Dawes javaslatokat Délben fél egykor volt az aláírás, mégpedig minden szertartás nélkül. A nagykövetek, illetve követek a meghatározott időben megjelentek Macdonald dolgozószobájában és aláírták az okmányt. A brit dominiumok két képviselője már tegnap előtt elvégezte az aláírást. Anglia nevében nem is maga a miniszterelnök, hanem sir Crewe külügyminisztériumi alállamtitkár írta alá a zárójegyzőkönyvet. London A szövetséges nagykövetek és Stahmer londoni német nagykövet tegnap fél egykor a külügyi hivatalban aláírták a londoni megállapodásokat Ludendorff 1 „Ez vall a zsidó tannenbergi csata!“ Berlin. A birodalmi gyűlésen történt szavazás után viharos összetűzés támadt különösen es német néppárti képviselők és a szélsőjobboldal tagjai között. A lapok beszámolója szerint a nagy zajban leghangosabban kiabált Lutz A szavazás eredményének kihirdetése után Lu-deindorff izgatottan, vérbe borult arccal akarta elhagyni az üléstermet. Braeminkhausen tengernagy felháborodva kiáltotta feléje : — Kár ennyire izgulni! Ludendorff riadtan fordult meg s elkeseredetten vér leszólt: Ez volt Németország szégyene ! Én tíz évvel ezelőtt megnyertem a tannenbergi csatát. Itt most a zsidó tannenbergi csata folyt le s ön veszítette el. A tengernagy nyugodtan megjegyezte : — Kegyelmes uram, erről a történelem itélőszéke fog dönteni. Franciaország tiltakozásra készu Marxnak a háborús bűnösségről tett nyilatkozatáért. Páris A külügyminisztérium közli, hogy a kormány eddig semmiféle hivatalos jelentést nem kapott Marx német kancellárnak a háborús bűnösség kérdésében tett kijelentéséről. Mihelyt az erre vonatkozó jelentéseket a kormány megkapja, azonnal hivatalosan válaszolni fog. A francia kormány előre is energikusan tiltakozik a háborús bűnösség kérdésében a hivatalos állásponttal ellenkező állításért, nemcsak azért, mert szerinte az állítás ellentmond a tényeknek, hanem ellenkezik a versaillesi szerződéssel is.