Aradi Friss Ujság, 1925. szeptember (8. évfolyam, 197-222. szám)
1925-09-01 / 197. szám
V Ara ö jel. VIII. évfolyam, 197. szám. ^JTEl^^ Gazdasági zavarok Németországban Berlin még mindig a nagy szociális harcok jegyében áll. Olyan nagyarányú mo?g Imik indultak meg a munk sok és hivatalnokok körében, amilyenekre 1918 novembere óta nem volt példa E?! a mozgalmat az építőipari munkások kezdték. Németországban ezrek ez utóbbi időben rohamossá emelkedtek A kormány éppen ezért nagyarányú akciót kezdett a drágaság letörése érdekében, eredményeket azonban nem tudtak elérni és még mindig csak a kertesek ellen fölsorakoztatott fenyegetéseknél tartanak. Gadasági körökben és főképpen a nagyiparosoknál és a nagybirtokosoknál, nem veszik komolyan a kormány akcióját. Luther kancellár ma Helgolandba ment szabadságra és így az akció vezetése most más, kisebb jelentőségű tényezők kezébe került. A munkások tömegmozgalma az építőiparból indult ki. Hosszú hetekig tartó harc eredménye végül is az lett, hogy az építőipari munkások elérték követeléseik egy részének teljesítését, ami azt jelenti, hogy az órabért néhány pfenniggel fölemelték. A munkások azonban nincsenek megelégedve ezzel a béremeléssel és a megállapodást ideiglenesnek tekintik. A jelen pillanatban a legnagyobb jelentősége a vasúti munkások mozgalmának van. Ezek a munkások ugyanis nagyon el vannak keseredve a kormány ellen, mert a birodalmi munkaügyi miniszter ez utóbbi időben az egyeztető bíróságok tagjaiul elsősorban német nemzeti párthoz tartozó egyéneket nevezett ki és a munkásság attól tart, hogy a munkaügyi miniszter ezzel az intézkedésével le akarja járatni az egyeztető bíróságok intézményét. A vasúti munkásokon kívül harcra készülnek a postai és táviróalkalmazottak is. Szászországban ez a veszély fenyeget, hogy több mint kétszázezer textlmunkást zárnak ki a legközelebbi időben az iparvállalatok. A textilmunkások ugyanis elégedetlenek a bérekkel, de a munkaadók ezt követelik, hogy ha adnak is béremelést, a munkásság jelentse ki, hogy ez jövő év március harmincegyedikéig változatlan marad. Tekintettel az emelkedő árakra, a munkások nem hajlandók ezt az ajánlatot elfogadni. Hasonlóképpen nagyarányú mozgalom van készülőben a banktisztviselők, valamint a pékek és a hentesipari munkások körében. Anglia nem hitelez az oroszoknak. London. A Daily Telegraph megvádolja a nagy angol pénzintézeteket, hogy szembehelyezkednek a kereskedelem érdekeivel. Legutóbb az orosz szovjet kormány egyik textil delegációja érkezett Angliába és ötmillió font sterlingen szövőgyári gépeket akart rendelni hitelbe. Az angol gyárak ilyen nagy összeget nem hiteleznek és bankjaikhoz fordultak, hogy bonyolítsák le a rendelést, de azok nem vállalkoztak és így történt, hogy a textilgépeket az orosz gyárak számára a német konkurens gépipar fogja szállítani. Ramsay Macdonald Moszkva ellen. London. A parlamenti munkáspárt gyűlésén Ramsay Macdonald ismertette a politikai helyzetet.Az egész pártot tanuul hívta föl arra, hogy nálánál senki sem fordult élesebben a moszkvai módszer ellen, ha nem is hiszi nálánál erősebben senki, hogy ha majd Oroszország új életre kel, politikája is gyökeresen meg fog változni és át fogja venni más országok munkáspártjainak irányelveit. Esztelenség helyre nem állítani a diplomáciai viszonyt Oroszországgal azért, mert ez ország belsejében forradalmi átalakulás van és ennek a belső forradalomnak vezetői a saját népük legszélesebb rétegeit a legborzalmasabb módon pusztítják. A biztonsági pókumról azt mondotta Ramsay Macdonald, hogy hét hónep kellett hozzá, míg négy levelet megírtak, megjósolja, hogy talán két évig is fog tartani, míg a garanciaszerződés négy pontját megszövegezik. Tegnap reggel félhétkor bevégződött a cionista kongresszus, Bécs. A cionista kongresszus utolsó ülése éjjel 11 órától egyfolytában reggel félhét óráig tartott és változás nélkül elfogadta Palesztina költségvetését, amelynek végösszege 600 000 font sterling. Ebből 270 000 font jut mezőgazdaságra, 84.000 font sterling a közoktatási büdsé, 38 000 fontra rúg a közmunkák költségvetése, 39 000 a bevándorási, 381.000 a kereskedelem és ipar, 40.000 a közegészségügyi költségvetése. Híves vita fejlődött ki a cionista szervezet elnökségének és a kongresszusi elnöki tisztnek betöltése körül. Végül is határozatban kérték föl Weizmann elnököt, hogy tárják meg kesében a vezetést és felkérték Szokolovot is a kongresszusi elnökség továbbvitelére. Ugyanez a határozat teljes felhatalmazást ad nekik, hogy állítsák össze a végrehajtó bizottságot s ennek céljából három hónapon belül hívják össze az illetékes bizottságokat. Addig a jelenlegi végrehajtó, pénzügyi és gazdasági bizottságok ideiglenesen tovább vezetik ez ügyeket. Ez a határozat, amely tulajdonképpeni kompromisszum, 142 szavazatot kapott a kongresszuson 25 ellen. Weizmann elnök és Szokolov hajlandó a választást elfogadni. Ezzel kimerült a kongresszus munkaprogramja és Nahum Szokolov elnök záróbeszédében visszapillantást vetett a cionista szervezet eddigi tevékenységére, majd köszönetét fejezte ki az osztrák kormány, a rendőrfőnökség, a hitközség és a cionista országos organizáció iránt. Reggel fél hét órakor a zsidó nemzeti himnusz eléneklésével zárult be a kongresszus. Osztrák városok színellátó szindikátusa. Bécsi tudósítónk jelenti: Az a terv merül föl, hogy az ausztriai városok szindikátusba állanak és ez a szervezet fog gondoskodni a városok gazdaságos szénellátásáról. A szindikátus élén a terv szerint Bécs városa állana. BICSERDY A GYILKOS cimű hallatlanul érdekes röpirat megjelent! Kapható az összes ujságárusitó bódékban és az újságárusoknál. Ára 30 lei.